Szögezzük le az elején, hogy ez nem egy digitális képalkotás-ellenes cikk. Szeretem a digitális technikát, az én fotós táskámban is az egyik legújabb Nikon eszközpark van, de úgy gondolom, hogy minden fotósnak, vagy fotózás iránt érdeklődőnek kellene egy filmes fényképezőgép.

A mai telefonok és a fényképezőgépek gyakorlatilag klinikailag tökéletes fotókat készítenek. Ezzel egyetlen probléma van, egyiknek sincs lelke. Miért kellene, hogy egy fotónak lelke legyen? Miért akarjunk ennél többet, miért nem jó ez így ahogy van, hogy kihasználjuk a digitális csodaeszközök adta lehetőségeket?

A probléma természetesen nem a digitális fényképezőgépekkel van. A probléma valójában a tökéletesség iránti megszállottságunk. Vegyük példának akármelyik gyártónak a reklámjait, vagy csak olvassunk el egy fényképezőgép tesztet. Végtelenül sokat beszélnek a tökéletességről. Optikai képstabilizátort akarunk. Száz százalékos képkivágásnál pixeleket vizsgálunk. Aggódunk, amikor bemutattak egy újabb típust annál, mint ami nekünk van, mert nem akarunk lemaradni. Kell az újabb, mert az valamiben mindig jobb. Aztán amikor megvan a jobb, addigra még és még több kell. Megszállottjai vagyunk a nyílt rekeszű objektíveknek, mert azok szétrobbantják a portréink háttereit. Jönnek a jobbnál jobb éjszakai módok képzaj nélkül. Vitatkozunk a pixelszámról, az érzékelő méretéről, a maximális ISO számokról és az autofókusz pontokról. Egyre tisztább, egyre élesebb, egyre tökéletesebb fotókra törekszünk.

Egy digitális fényképezőgéppel vagy telefonos kamerával több ezer képet is készíthetünk egy témáról, de amikor hazaérsz, és feltöltöd őket a számítógépedre, akkor vagy elfelejted őket, vagy négy órát töltesz azzal a rengeteg nagyon hasonló fotó szerkesztésével. Tíz közülük tényleg jó lesz. Tökéletesen éles, fókuszált, megfelelően exponált digitális fájlok. Egy közülük talán érdekes is lesz. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy egyik sem lesz karakteres.

A digitális fényképezőgépek megfosztották a fotózást attól a látásmódtól és gondolkodástól, amiről ennek szólnia kellene. Hideg tudománnyal helyettesítették a kreativitást, végtelen lehetőségekkel láttak el bennünket, automatikus üzemmódokkal és így akár nagyon kevés tapasztalattal is készíthetők tökéletes képek. Ne legyünk hát meglepődve, amikor arról beszélünk, hogy “felhígul” a fotós szakma.

A digitális fényképezés előtt a fotózás egyenlő mértékben volt tudomány, művészet és varázslat. A képek mechanikus fénydobozokon keresztül rögzített emlékek voltak, amelyeket kémiailag kezelt filmcsíkokra égettek. A fotósok művészek voltak. A fényképészeket a technológia korlátozta, ezért rá voltak kényszerítve, hogy kreatív megoldásokhoz forduljanak. Tudták, hogy nem kell az élesség megszállottjainak lenniük, nem a lájkokra hajtottak, hanem a pillanatokra. A fókuszálás egy mechanikus gyűrű kézi forgatásával történt, bizonyos helyzetekben közel lehetetlen volt tökéletes fotót készíteni. Nem a mai szuperzoom kamerák és objektívek kellettek a jó képhez, hanem a lábukat használták, hogy közel kerüljenek az akcióhoz. Mi volt az eredménye? Minden egyes fotónak megvolt a maga története, mindegyikre emlékeztek hogyan és miért készítették. Szívesen kipróbáltam volna magam ezekben az időkben.

Szerencsére azok számára, akik hajlandóak elfogadni a tökéletlenséget és a korlátokat, még mindig léteznek filmes fényképezőgépek, és a cégek még mindig gyártanak filmeket. Vannak olyan fotósok, akik akkor sem hagyták abba a filmre fotózást, amikor átálltak a digitális munkafolyamatra. Ez a két módszer létezhet ugyanabban a térben és időben, csak ízlés és választás kérdése.

Én személy szerint sokáig nem értettem azokat, akik filmre fotóztak, elsőre elavult technikának, sőt értelmetlennek tűnt. Ugyanakkor meg akartam adni a fotózásnak a tiszteletet azzal, hogy a történelmét is megismerem, így kipróbáltam és belemerültem az analóg világba. Magával ragadott és azóta lett egy hobbim a munkámon belül. Amikor úgy érzem, hogy inspirációra van szükségem, csak be kell fűznöm egy  tekercset. Amikor fényképezni akarok saját kedvemre, akkor nem háromszáz hidegen precíz képet akarok készíteni, amelyek mind tökéletesnek tűnnek. Szívesebben választom a harminchat darab változatos, hibákkal teli fotót, amelyek nem igényelnek szerkesztést. Nem is beszélve arról, hogy amikor egy ilyen csodálatos leleményességgel és precizitással megtervezett gép van a kezemben, más érzés elkattintani a fotót. Lehet akár 50 éves is a masina, de hasonló funkciók vannak elrejtve rajta, mint a mai modern eszközökön, csak minden beállítás mechanikus és nem a menüben kiválasztható. Nem is beszélve a kattintás élményéről. Egyszerűen lenyűgöz az exponálás fémes hangja.

Nagyon egyszerű belevágni. Vegyél egy fényképezőgépet és egy tekercs filmet. Fűzd be és elkezdhetsz fényképezni. Az eredmények jobbak lesznek, mint amit el tudsz képzelni. Még ha hibázol is, a filmnek megvan az a tulajdonsága, hogy a hibákat is meghálálja. Az elkészített filmképeid pedig örökre megmaradnak, nincsen szükséged a felhőben tárhelyet bővíteni. A filmképek készítése átgondoltságot és türelmet igényel. Harminchat képkockát készítesz egy tekercsben, és ez a harminchat felvétel akár egy, vagy több hónapig is eltarthat. Nem kell képernyőre nézni, vagy menükben navigálni. Erre a harminchat felvételre kikapcsolódhatsz a digitális világból, és csak azért fotózhatsz, hogy fényképeket készíts. Fura, de tényleg nem azt érzi ilyenkor az ember, hogy korlátozva lenne, éppen ellenkezőleg. Ilyenkor kinyílik a világ és olyan dolgokat is meglátsz, amiket egyébként nem. Ez varázslat, ez tudomány, ez művészet.

Ha fotós vagy, szerintem kellene lennie egy filmes fényképezőgépednek. Tartsd az ajtód melletti polcon, a kulcsaiddal és a pénztárcáddal együtt, hogy mindig készen álljon. Ha olyan helyre mész, amikor van pár perced kiszellőztetni a fejed, csak vidd magaddal! Meglátod, az analóg világ után a digitális munkában is máshogyan fogsz gondolkodni, előnyödre fog válni.