Hazatértem
Hazatértem...
Ennél jobb címet talán nem is adhatok ennek a bejegyzésnek, hiszen miután Veszprémben bezárultak az ajtók, újak nyíltak ki előttem szülővárosomban, Budapesten, így nyugodtan mondhatom, hogy hazaköltöztem.
Az UTE Jégkorong szakosztályának felnőtt csapatánál kezdtem dolgozni 2 hete. A felnőtt csapat média, marketing és kommunikáció területeit igyekszem összefogni és erősíteni. Emellett a Magyar Jégkorong Szövetségnek segítek, amiben tudok és amikor erre felkérnek. A napokban az U18-as válogatottunkat fotózhatam 2 mérkőzésen.
A fél életemet a hoki határozta meg, 4 éves koromban már jégen álltam, így az Újpesti Jégcsarnokba lépve is ezt éreztem: hazatértem. Ismerem minden szegletét, mindenről jut eszembe egy régi kedves történet, mosolyogva járom a folyosókat. Ezen az érzésen csak erősít, hogy a munkatársaimat is barátaimnak mondhatom, ami szakmailag extra motivációként szolgál a mindennapokban. Régi csapattársakkal vagyok körülvéve, akár az edzői stábot, akár a játékosokat nézem. Már az első napomon mindenki tárt karokkal fogadott, mindenkinek volt hozzám egy jó szava, őszintén mondhatom, megtisztelő egy ilyen társaságnak a részese lenni. Csábítottak már évek óta, mondták, hogy nekem itt a helyem, de egy ideig nem hittem el. Úgy néz ki, igazuk volt. Sok helyen hallottam már, hogy egy csapat csak akkor lehet sikeres, ha mindenki egy irányba halad és most kezdem megérteni, hogy ez mit jelent. Nem csak a pályán harcoló játékosok érik el az eredményeket. Ha az őket körülvevő légkör is nyerni akar és mindenki legjobb tudása szerint tesz a győzelemért, akkor tényleg történhetnek nagy dolgok is. Elméletbe ezzel eddig is tisztában voltam, de szinte sokkoló érzés ebbe belecsöppenni és érezni a saját bőrömön, hogy itt ilyen mentalitással dolgozik mindenki. Hiszek benne, hogy sok örömöt fogunk elérni ezzel a csapattal. Remélem vissza tudok adni valódi értéket az Újpestnek és a magyar jégkorongnak, hiszen gyermekként rengeteget kaptam ettől a csapattól és sportágtól.
Szakmai oldalról megközelítve a váltást, volt, aki azt mondta nekem, hogy “az újpesti hoki azért mégsem egy Telekom Veszprém, azért ez nem mutat ugyanúgy az önéletrajzban, ez alacsonyabb szint”.
Talán igaz.
Nem lesznek Bajnokok Ligája meccsek.
Nem lesznek olimpiabajnokok a csapatban.
Nem rólunk szólnak minden héten a címlapok.
Tizedannyi ember követi a hokit, mint a kézilabdát, de lehet, hogy alálőttem ezzel és még kevesebben.
Engem ezek a dolgok nem is érdekelnek. Szeretni fogom és kérdem én, mi ez, ha nem kihívás? Lehetőséget kaptam, hogy a volt csapatomban a kedvenc sportágamat népszerűsítsem és én büszkén fogom viselni az UTE címerét és büszkén fogok itt dolgozni. A sportmarketing mondhatni gyerekcipőben jár még a magyar jégkorongban, így még egy olyan folyamatnak lehetek a részese, amiből rengeteget tudok majd tanulni, sőt megkockáztatom, bizonyos területeken többet, mint eddig. Örülök neki, hogy azt a tapasztalatot, amit az évek alatt Veszprémben, egy világszinten is top csapat tagjaként szereztem, most átültethetem a “saját” sportágamba.
Hazatértem...
Mindenkinek köszönettel és hálával tartozom, aki tett érte, hogy Újpestre kerüljek és újra egy csapat legyünk. Remélem senki nem haragszik meg, amiért egy nevet mégis kiemelnék. Virág Csabát mindenképpen szeretném megemlíteni, ő volt ugyanis az, aki ha nem veszi ennyire szívügyének a helyzetem, akkor nem biztos, hogy itt dolgozom.
Ennél jobb címet talán nem is adhatok ennek a bejegyzésnek, hiszen miután Veszprémben bezárultak az ajtók, újak nyíltak ki előttem szülővárosomban, Budapesten, így nyugodtan mondhatom, hogy hazaköltöztem.
Az UTE Jégkorong szakosztályának felnőtt csapatánál kezdtem dolgozni 2 hete. A felnőtt csapat média, marketing és kommunikáció területeit igyekszem összefogni és erősíteni. Emellett a Magyar Jégkorong Szövetségnek segítek, amiben tudok és amikor erre felkérnek. A napokban az U18-as válogatottunkat fotózhatam 2 mérkőzésen.
A fél életemet a hoki határozta meg, 4 éves koromban már jégen álltam, így az Újpesti Jégcsarnokba lépve is ezt éreztem: hazatértem. Ismerem minden szegletét, mindenről jut eszembe egy régi kedves történet, mosolyogva járom a folyosókat. Ezen az érzésen csak erősít, hogy a munkatársaimat is barátaimnak mondhatom, ami szakmailag extra motivációként szolgál a mindennapokban. Régi csapattársakkal vagyok körülvéve, akár az edzői stábot, akár a játékosokat nézem. Már az első napomon mindenki tárt karokkal fogadott, mindenkinek volt hozzám egy jó szava, őszintén mondhatom, megtisztelő egy ilyen társaságnak a részese lenni. Csábítottak már évek óta, mondták, hogy nekem itt a helyem, de egy ideig nem hittem el. Úgy néz ki, igazuk volt. Sok helyen hallottam már, hogy egy csapat csak akkor lehet sikeres, ha mindenki egy irányba halad és most kezdem megérteni, hogy ez mit jelent. Nem csak a pályán harcoló játékosok érik el az eredményeket. Ha az őket körülvevő légkör is nyerni akar és mindenki legjobb tudása szerint tesz a győzelemért, akkor tényleg történhetnek nagy dolgok is. Elméletbe ezzel eddig is tisztában voltam, de szinte sokkoló érzés ebbe belecsöppenni és érezni a saját bőrömön, hogy itt ilyen mentalitással dolgozik mindenki. Hiszek benne, hogy sok örömöt fogunk elérni ezzel a csapattal. Remélem vissza tudok adni valódi értéket az Újpestnek és a magyar jégkorongnak, hiszen gyermekként rengeteget kaptam ettől a csapattól és sportágtól.
Szakmai oldalról megközelítve a váltást, volt, aki azt mondta nekem, hogy “az újpesti hoki azért mégsem egy Telekom Veszprém, azért ez nem mutat ugyanúgy az önéletrajzban, ez alacsonyabb szint”.
Talán igaz.
Nem lesznek Bajnokok Ligája meccsek.
Nem lesznek olimpiabajnokok a csapatban.
Nem rólunk szólnak minden héten a címlapok.
Tizedannyi ember követi a hokit, mint a kézilabdát, de lehet, hogy alálőttem ezzel és még kevesebben.
Engem ezek a dolgok nem is érdekelnek. Szeretni fogom és kérdem én, mi ez, ha nem kihívás? Lehetőséget kaptam, hogy a volt csapatomban a kedvenc sportágamat népszerűsítsem és én büszkén fogom viselni az UTE címerét és büszkén fogok itt dolgozni. A sportmarketing mondhatni gyerekcipőben jár még a magyar jégkorongban, így még egy olyan folyamatnak lehetek a részese, amiből rengeteget tudok majd tanulni, sőt megkockáztatom, bizonyos területeken többet, mint eddig. Örülök neki, hogy azt a tapasztalatot, amit az évek alatt Veszprémben, egy világszinten is top csapat tagjaként szereztem, most átültethetem a “saját” sportágamba.
Hazatértem...
Mindenkinek köszönettel és hálával tartozom, aki tett érte, hogy Újpestre kerüljek és újra egy csapat legyünk. Remélem senki nem haragszik meg, amiért egy nevet mégis kiemelnék. Virág Csabát mindenképpen szeretném megemlíteni, ő volt ugyanis az, aki ha nem veszi ennyire szívügyének a helyzetem, akkor nem biztos, hogy itt dolgozom.