Hová sodort már megint a fotózás!?
Hová sodort már megint a fotózás!?
Megmondom őszintén, soha nem gondoltam volna, hogy rögbit fogok fotózni és mégis ez történt. Nem is akármilyen mennyiségben, de ne menjünk még ennyire előre. Az egész úgy kezdődött, hogy Egy kedves barátom, Dénes, aki a jégkorong válogatottnál gyúró, megkérdezte tőlem a hoki VB alatt, hogy beajánlhat-e egy rögbis munkára, ugyanis ő ott is gyúrja a játékosokat. Persze, miért ne, bár ilyet még soha nem fotóztam, de majd belejövök, nyomjuk! Később csörgött is a telefon, a Magyar Rögbi Szövetség hívott, hogy elmondják a részleteket, illetve egyeztessünk a részletekről, követelményekről, menetrendről. Megegyeztünk, de még fogalmam sem volt, hogy mibe keveredtem. Elkezdtem utánanézni a sportnak, mert bevallom, nem nagyon voltam képben a szabályokkal, versenysorozatokkal sem.
Mondom hát a gyorstalpalót, amit megtudtam, de ha valami nem úgy van, ahogyan leírom, akkor kérlek nézzétek ezt el nekem, “nem idevalósi vagyok, én ide csak feljárok.” Szóval 2 részre van bontva a rögbi, van a 7-es, illetve a 15-ös verziója. Nevéből adódik, hogy az egyikben 7-en vannak a pályán, míg a másikban 15-en. Ami most engem érintett, az a 7-es verzió volt. A “Trophy Series” Budapesti állomása történt meg a Kincsem Parkban. Előző héten Zágrábban voltak a csapatok, ott is a végső helyezés alapján pontokat kaptak, majd a budapesti pontjaikat összesítve kialakult a végeredmény. Tulajdonképpen ez egy 2 fordulós EB második fordulója volt. A “Trophy Series” egy nagyjából második osztálynak megfelelő versenysorozat. Annyi különlegesség volt ugyanakkor, hogy néhány rögbi nagyhatalom is itt volt, akik ha jól tudom, a covid miatt nem tudtak megjelenni, ezért valahogyan kiestek az élvonalból, de megmondom őszintén, hogy ezt magam sem értem, hogyan volt pontosan az előtörténet. A lényeg, hogy Írország, Anglia, Wales is részt vett ezen a tornán, pedig nekik nem itt lenne a helyük a képességeiket és eredményeiket ismerve és látva. Nekünk, magyaroknak viszont egy nagy dolog volt őket testközelből látni, játékosoknak velük megmérkőzni, fotósoknak őket lefotózni.
Amikor megkaptam a programot, akkor nem is tudtam elképzelni, hogyan történhet meg 3 nap alatt, 1 pályán 63 meccs és miért kezdődnek 22 percenként újabb és újabb találkozók. Minden szépen kiderült, a Google ugyebár a barátom. A 7-es rögbi 2x7 perc, a félidők között pedig 2 perc pihenő van. Ezt ha összeadjuk, akkor kijön a matek, egy meccs nagyjából 16 percet vesz igénybe. Azért csak nagyjából és nem pontosan, mert vannak helyzetek, amikor megáll az óra, illetve a félidők lejártakor az adott, folyamatban lévő támadást még be lehet fejezni, ami még rá tud húzni az időre. Meccsek között tehát elméletben lenne 6 perc pihi, de ez a gyakorlatban inkább 3-4 perc volt. Miért fontos, hogy mennyi a pihenő? Azért, mert ennyi időm volt a pálya mellől a laptophoz jutni, memóriakártyát beledugni, lementeni a képeket, válogatni, szerkeszteni, majd a felhőbe feltölteni nagyjából 5-öt, mielőtt kezdődött volna a következő meccs. Ki kellett találnom egy olyan folyamatot, amivel lehetőleg faragok az időn, mert ennyi minden nem fért volna bele. A fényképezőn egy szabadon programozható gombot beállítottam, hogy azzal értékelni tudjam a képeket, így amikor fotózás közben éreztem, hogy jobban sikerült 1-1 kattintás, akkor csak nyomtam egyet azon a gombon, ezzel adva egy csillagot a képnek. Lightroomba egyenesen a kártyáról behúztam a fotókat, ami már felismerte a csillaggal megjelölteket, így a válogatás folyamatával addigra készen voltam. Ezekre a fotókra egy előre beállított szín és fénykezelést rá tudtam tenni szintén 1 kattintással, és így már csak a válogatott és szerkesztett adagot kellett átlapoznom, ha ferde lett, akkor kiegyenesíteni és kész. A szerkesztő programból pedig abba a mappába mentettem már, ami egyenesen a felhőbe küldi a fotókat, így az pár másodperc alatt fel is került, én már folytathattam is a munkát a következő meccsen. Párizsban pedig, akik a Rugby Europe (Európai Rögbi Szövetség) felületeit kezelik, már használhatták is a képeket.
Az egész program csütörtöktől vasárnapig tartott, de valójában a csütörtök csak egy bemelegítő nap volt, aznap a Parlamentnél a női csapatkapitányokról készültek egyéni, illetve csoportképek. Péntek - szombat volt a hölgyek játéknapja, szombat - vasárnap pedig a férfiaké. Na itt már jöttek a szó szerint látástól vakulásig napok, főleg a szombati, amikor reggel 8 után már ott voltam és este 10-ig csak 15 perc pihenőm volt. Futottam már bele olyan munkába, hogy elvállaltam és rosszabb volt, mint gondoltam, de ez most nem ilyen volt. Tudtam ugyanis előre, hogy mi a program, láttam, hogy nem lesz szünet a menetrendben, így nem ért váratlanul és az egész munkát egy hatalmas kihívásnak tekintettem, csak az volt előttem, hogy meg akarom csinálni annyira jól, amennyire csak tudom. Ez a hozzáállás pedig repített végig a napokon és a meccseken, igyekeztem végig pörögni és tartani a tempót. Végeredményben elégedett vagyok a munkámmal, biztosan sikerülhetett volna még jobban is, de azt gondolom, hogy első nekifutásra, életem eddigi talán legfárasztóbb fotós munkájaként büszke lehetek a végeredményre.
A 3 nap alatt 63 meccset fotóztam le, 58 220 lépést tettem meg, leégtem a napon (mert nincs az a naptej, ami egy teljes napig megvédene árnyék nélkül), rengeteg fotót készítettem, elfáradtam, de tiszta örömmel gondolok erre a munkára, mert nagyon élveztem. Jó volt megismerkedni közelről ezzel a sporttal, hihetetlen atléták esnek egymásnak a küzdelmek során, akiknek nem is tudom, hogy van-e fájdalomküszöbük. Talán a legfontosabb pedig az, hogy a Rugby Europe több munkatársa is dicsérte a képek minőségét és a gyorsaságomat is, ez tényleg sokat jelent nekem. Végül pedig köszönöm szépen a lehetőséget a Magyar Rögbi Szövetségnek!
Mondtam már, hogy imádom a munkámat? :)
Megmondom őszintén, soha nem gondoltam volna, hogy rögbit fogok fotózni és mégis ez történt. Nem is akármilyen mennyiségben, de ne menjünk még ennyire előre. Az egész úgy kezdődött, hogy Egy kedves barátom, Dénes, aki a jégkorong válogatottnál gyúró, megkérdezte tőlem a hoki VB alatt, hogy beajánlhat-e egy rögbis munkára, ugyanis ő ott is gyúrja a játékosokat. Persze, miért ne, bár ilyet még soha nem fotóztam, de majd belejövök, nyomjuk! Később csörgött is a telefon, a Magyar Rögbi Szövetség hívott, hogy elmondják a részleteket, illetve egyeztessünk a részletekről, követelményekről, menetrendről. Megegyeztünk, de még fogalmam sem volt, hogy mibe keveredtem. Elkezdtem utánanézni a sportnak, mert bevallom, nem nagyon voltam képben a szabályokkal, versenysorozatokkal sem.
Mondom hát a gyorstalpalót, amit megtudtam, de ha valami nem úgy van, ahogyan leírom, akkor kérlek nézzétek ezt el nekem, “nem idevalósi vagyok, én ide csak feljárok.” Szóval 2 részre van bontva a rögbi, van a 7-es, illetve a 15-ös verziója. Nevéből adódik, hogy az egyikben 7-en vannak a pályán, míg a másikban 15-en. Ami most engem érintett, az a 7-es verzió volt. A “Trophy Series” Budapesti állomása történt meg a Kincsem Parkban. Előző héten Zágrábban voltak a csapatok, ott is a végső helyezés alapján pontokat kaptak, majd a budapesti pontjaikat összesítve kialakult a végeredmény. Tulajdonképpen ez egy 2 fordulós EB második fordulója volt. A “Trophy Series” egy nagyjából második osztálynak megfelelő versenysorozat. Annyi különlegesség volt ugyanakkor, hogy néhány rögbi nagyhatalom is itt volt, akik ha jól tudom, a covid miatt nem tudtak megjelenni, ezért valahogyan kiestek az élvonalból, de megmondom őszintén, hogy ezt magam sem értem, hogyan volt pontosan az előtörténet. A lényeg, hogy Írország, Anglia, Wales is részt vett ezen a tornán, pedig nekik nem itt lenne a helyük a képességeiket és eredményeiket ismerve és látva. Nekünk, magyaroknak viszont egy nagy dolog volt őket testközelből látni, játékosoknak velük megmérkőzni, fotósoknak őket lefotózni.
Amikor megkaptam a programot, akkor nem is tudtam elképzelni, hogyan történhet meg 3 nap alatt, 1 pályán 63 meccs és miért kezdődnek 22 percenként újabb és újabb találkozók. Minden szépen kiderült, a Google ugyebár a barátom. A 7-es rögbi 2x7 perc, a félidők között pedig 2 perc pihenő van. Ezt ha összeadjuk, akkor kijön a matek, egy meccs nagyjából 16 percet vesz igénybe. Azért csak nagyjából és nem pontosan, mert vannak helyzetek, amikor megáll az óra, illetve a félidők lejártakor az adott, folyamatban lévő támadást még be lehet fejezni, ami még rá tud húzni az időre. Meccsek között tehát elméletben lenne 6 perc pihi, de ez a gyakorlatban inkább 3-4 perc volt. Miért fontos, hogy mennyi a pihenő? Azért, mert ennyi időm volt a pálya mellől a laptophoz jutni, memóriakártyát beledugni, lementeni a képeket, válogatni, szerkeszteni, majd a felhőbe feltölteni nagyjából 5-öt, mielőtt kezdődött volna a következő meccs. Ki kellett találnom egy olyan folyamatot, amivel lehetőleg faragok az időn, mert ennyi minden nem fért volna bele. A fényképezőn egy szabadon programozható gombot beállítottam, hogy azzal értékelni tudjam a képeket, így amikor fotózás közben éreztem, hogy jobban sikerült 1-1 kattintás, akkor csak nyomtam egyet azon a gombon, ezzel adva egy csillagot a képnek. Lightroomba egyenesen a kártyáról behúztam a fotókat, ami már felismerte a csillaggal megjelölteket, így a válogatás folyamatával addigra készen voltam. Ezekre a fotókra egy előre beállított szín és fénykezelést rá tudtam tenni szintén 1 kattintással, és így már csak a válogatott és szerkesztett adagot kellett átlapoznom, ha ferde lett, akkor kiegyenesíteni és kész. A szerkesztő programból pedig abba a mappába mentettem már, ami egyenesen a felhőbe küldi a fotókat, így az pár másodperc alatt fel is került, én már folytathattam is a munkát a következő meccsen. Párizsban pedig, akik a Rugby Europe (Európai Rögbi Szövetség) felületeit kezelik, már használhatták is a képeket.
Az egész program csütörtöktől vasárnapig tartott, de valójában a csütörtök csak egy bemelegítő nap volt, aznap a Parlamentnél a női csapatkapitányokról készültek egyéni, illetve csoportképek. Péntek - szombat volt a hölgyek játéknapja, szombat - vasárnap pedig a férfiaké. Na itt már jöttek a szó szerint látástól vakulásig napok, főleg a szombati, amikor reggel 8 után már ott voltam és este 10-ig csak 15 perc pihenőm volt. Futottam már bele olyan munkába, hogy elvállaltam és rosszabb volt, mint gondoltam, de ez most nem ilyen volt. Tudtam ugyanis előre, hogy mi a program, láttam, hogy nem lesz szünet a menetrendben, így nem ért váratlanul és az egész munkát egy hatalmas kihívásnak tekintettem, csak az volt előttem, hogy meg akarom csinálni annyira jól, amennyire csak tudom. Ez a hozzáállás pedig repített végig a napokon és a meccseken, igyekeztem végig pörögni és tartani a tempót. Végeredményben elégedett vagyok a munkámmal, biztosan sikerülhetett volna még jobban is, de azt gondolom, hogy első nekifutásra, életem eddigi talán legfárasztóbb fotós munkájaként büszke lehetek a végeredményre.
A 3 nap alatt 63 meccset fotóztam le, 58 220 lépést tettem meg, leégtem a napon (mert nincs az a naptej, ami egy teljes napig megvédene árnyék nélkül), rengeteg fotót készítettem, elfáradtam, de tiszta örömmel gondolok erre a munkára, mert nagyon élveztem. Jó volt megismerkedni közelről ezzel a sporttal, hihetetlen atléták esnek egymásnak a küzdelmek során, akiknek nem is tudom, hogy van-e fájdalomküszöbük. Talán a legfontosabb pedig az, hogy a Rugby Europe több munkatársa is dicsérte a képek minőségét és a gyorsaságomat is, ez tényleg sokat jelent nekem. Végül pedig köszönöm szépen a lehetőséget a Magyar Rögbi Szövetségnek!
Mondtam már, hogy imádom a munkámat? :)
#DVP #davidvorosphotography