Korlátok nélkül
Az eddigi legkedvesebb munka számomra, hogy a magyar jégkorong válogatott fotósa lehetek immáron 2 éve, hiszen én is űztem a sportágat közel 20 évig, talán emiatt az érzelmi kötődés miatt is akarom mindig a lehető legprofibb anyagot átadni. A munkámban kiemelten fontosnak tartom, hogy jó emberi kapcsolatokat tudjak kialakítani, csak így tudok közel lenni a játékosokhoz olyan pillanatokban, amikor már feszült a hangulat, vagy koncentrálnak egy fontos mérkőzés előtt-közben. Igyekszem olyan képekkel megszínezni a galériáimat, amiket másnak nincsen lehetősége lefotózni, ezzel meghálálni a bizalmat, hogy én vagyok az egyetlen, aki ezekben a helyzetekben ott lehet. Szeretném ezekkel a fotókkal a sportolók valódi, pályán kívüli arcát is megmutatni, hiszen a jégen mindenki ismeri már őket, de ami az öltözőben történik, azt kevesen láthatják.
Legutóbb Ausztriába utaztam a válogatottal, ahol kettő felkészülési meccset játszottunk az osztrák csapattal. Egy nemrégiben felújított jégpályán voltunk, aminek fotós szemmel kifejezetten örül az ember, hiszen a korszerűsített, jó fényerejű LED világítás és a modernizált környezet mindig hozzátesz, vagy egyszerűsít a munkán.
A Fotoplusszal ezzel az eseménnyel kezdődött az együttműködésünk és máris hatalmas segítséget kaptam. Egy Nikon Z9 vázzal, valamint egy Nikon Z 12-24 f2.8 objektívvel a táskámban utazhattam. Továbbá a saját Nikon Z 70-200 f2.8 objektívemhez egy 1,4X telekonvertert is kaptam, így nem érhetett nagy meglepetés. Talán úgy fogalmaznék, hogy korlátok nélkül tudtam végezni a feladatomat. A saját Nikon Z6II vázamhoz képest - amit szintén nagyon szeretek és rengeteg fontos és kedves képet köszönhetek neki - ez a csúcskategória valóban a csúcs. Mire rágondoltam egy képre, az már a memóriakártyára volt írva, méghozzá úgy, ahogyan az el volt képzelve. Nem szabott korlátot a táskám tartalma, sőt, inkább felszabadított és kiszélesítette a látásmódomat. Sokszor nézegettem más fotósok komolyabb eszközeit egy-egy eseményen és mindig arra vágytam, hogy én is ilyen eszközökkel dolgozhassak, most pedig végre megtapasztaltam ezt az oldalt is. A Z9 sorozatkép sebessége olyan, hogy nincs esélyem lemaradni semmiről. Ez egy munkagép, amit arra terveztek, hogy a fotós csak figyeljen, lásson és kattintson. Ezzel a géppel megszűnik az a faktor, amikor a kattintások után csuriba tettem az ujjam, hogy remélem megvan a jó pillanat az elsütött sorozatban. Ezzel egyszerűen biztosan megvan. A 12-24 mm tartományt azért kértem, mert a saját 24-70 mm és 70-200 mm-t lefedő objektívjeim mellé egy jó új lehetőségnek képzeltem el és így is lett. Öltözőben és a pályán kívül használtam ki talán leginkább a szélesebb látószöget, de kinyitott kapukat a jégen történő eseményekhez is. Gyors, pontos, szép a rajzolata, nem torzít, tényleg csak azt tudom ismételgetni, hogy nem kellett korlátokkal birkóznom és ez valami elképesztő érzés. Főleg sportfotózásban egy olyan terepen, mint a jégkorong, ahol gyors a játék, a korong kicsi és olykor 150 km/h sebességgel lövik meg a játékosok. Beltéren vagyunk, a napfény kizárt és csalóka a jég fehérsége, mert világosabbnak tűnik tőle a környezet, mint amilyen. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a fehér jég szépen deríti vissza a lámpák fényét, de világosabb nincsen miatta. Szükség van legalább 1/1600 - 1/2000 záridőn dolgozni, hogy élesek maradjanak a képek, ami általában még a 2.8-as rekesz mellett is 4000, vagy magasabb ISO értéket kíván. Korábban ilyen értékek már erősen feszegették a gépek határait, manapság viszont, főleg egy Z9 úgy köpködi ki magából a szép, tiszta fotókat, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Őszintén belegondolva nem is tudom, hogy mi lehet ezeknek a csúcskategóriás vázaknak az a környezet, amikor meg tudnak még izzadni. A gyártók mindenesetre jóval gyorsabban fejlődnek, mint amennyire a sportágak gyorsulnak és ez a tény egyenesen vezet olyan képekhez, amiket korábban nem láthattunk. Olyan pillanatokat is meg fogunk tudni mutatni fotósként, amiket szeretett sportágainkról korábban nem láthattunk, mert ott voltak a korlátok.
Most már nincsenek.
Legutóbb Ausztriába utaztam a válogatottal, ahol kettő felkészülési meccset játszottunk az osztrák csapattal. Egy nemrégiben felújított jégpályán voltunk, aminek fotós szemmel kifejezetten örül az ember, hiszen a korszerűsített, jó fényerejű LED világítás és a modernizált környezet mindig hozzátesz, vagy egyszerűsít a munkán.
A Fotoplusszal ezzel az eseménnyel kezdődött az együttműködésünk és máris hatalmas segítséget kaptam. Egy Nikon Z9 vázzal, valamint egy Nikon Z 12-24 f2.8 objektívvel a táskámban utazhattam. Továbbá a saját Nikon Z 70-200 f2.8 objektívemhez egy 1,4X telekonvertert is kaptam, így nem érhetett nagy meglepetés. Talán úgy fogalmaznék, hogy korlátok nélkül tudtam végezni a feladatomat. A saját Nikon Z6II vázamhoz képest - amit szintén nagyon szeretek és rengeteg fontos és kedves képet köszönhetek neki - ez a csúcskategória valóban a csúcs. Mire rágondoltam egy képre, az már a memóriakártyára volt írva, méghozzá úgy, ahogyan az el volt képzelve. Nem szabott korlátot a táskám tartalma, sőt, inkább felszabadított és kiszélesítette a látásmódomat. Sokszor nézegettem más fotósok komolyabb eszközeit egy-egy eseményen és mindig arra vágytam, hogy én is ilyen eszközökkel dolgozhassak, most pedig végre megtapasztaltam ezt az oldalt is. A Z9 sorozatkép sebessége olyan, hogy nincs esélyem lemaradni semmiről. Ez egy munkagép, amit arra terveztek, hogy a fotós csak figyeljen, lásson és kattintson. Ezzel a géppel megszűnik az a faktor, amikor a kattintások után csuriba tettem az ujjam, hogy remélem megvan a jó pillanat az elsütött sorozatban. Ezzel egyszerűen biztosan megvan. A 12-24 mm tartományt azért kértem, mert a saját 24-70 mm és 70-200 mm-t lefedő objektívjeim mellé egy jó új lehetőségnek képzeltem el és így is lett. Öltözőben és a pályán kívül használtam ki talán leginkább a szélesebb látószöget, de kinyitott kapukat a jégen történő eseményekhez is. Gyors, pontos, szép a rajzolata, nem torzít, tényleg csak azt tudom ismételgetni, hogy nem kellett korlátokkal birkóznom és ez valami elképesztő érzés. Főleg sportfotózásban egy olyan terepen, mint a jégkorong, ahol gyors a játék, a korong kicsi és olykor 150 km/h sebességgel lövik meg a játékosok. Beltéren vagyunk, a napfény kizárt és csalóka a jég fehérsége, mert világosabbnak tűnik tőle a környezet, mint amilyen. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a fehér jég szépen deríti vissza a lámpák fényét, de világosabb nincsen miatta. Szükség van legalább 1/1600 - 1/2000 záridőn dolgozni, hogy élesek maradjanak a képek, ami általában még a 2.8-as rekesz mellett is 4000, vagy magasabb ISO értéket kíván. Korábban ilyen értékek már erősen feszegették a gépek határait, manapság viszont, főleg egy Z9 úgy köpködi ki magából a szép, tiszta fotókat, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Őszintén belegondolva nem is tudom, hogy mi lehet ezeknek a csúcskategóriás vázaknak az a környezet, amikor meg tudnak még izzadni. A gyártók mindenesetre jóval gyorsabban fejlődnek, mint amennyire a sportágak gyorsulnak és ez a tény egyenesen vezet olyan képekhez, amiket korábban nem láthattunk. Olyan pillanatokat is meg fogunk tudni mutatni fotósként, amiket szeretett sportágainkról korábban nem láthattunk, mert ott voltak a korlátok.
Most már nincsenek.