Az utóbbi közel egy évben egyre jobb és szorosabb kapcsolatot ápolok a Magyar Jégkorong Szövetséggel. Lehetőségem volt rengeteg olyan eseményen dolgozni, amit hokis múltú sportfotósként nagyon élveztem. Dolgoztam már az U16/U17/U18 férfi válogatottak mellett, utazhattam Csehországba a felnőtt női válogatottal olimpiai selejtező tornára, én örökíthettem meg Luc Tardif IIHF elnök budapesti látogatását a Parlamentben, de a Győrben rendezett női U18-as Világbajnokságon is kaptam egy meccset és még sorolhatnám az élményeket. Az utóbbi hetekben viszont az a kellemes meglepetés ért, hogy a felnőtt férfi válogatott edzésére kaptam meghívást. Nem is kell mondanom mekkora lelkesedéssel vágtam bele a feladatba, még akkor is, ha ez “csak” egy edzés volt.



Ezt követték további edzések, majd jött egy edzőmeccs Ukrajna ellen, valamint a Dél-Korea elleni felkészülési mérkőzésre is megegyeztünk. Ezen a ponton titkon már kezdtem bizakodni, hátha kijutok a VB-re is, majd jött a nagy bumm, ugyanis felkértek, hogy legyek a csapat fotósa a Divízió1/A Világbajnokságon. El sem tudom mondani, mekkora megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy eseményre én kaptam a bizalmat, boldogságomban gyorsan fel is hívtam családot, barátot.

És még lehetett fokozni! A VB-n buborék rendszer lesz a vírushelyzetre való tekintettel, így én lehetek az egyetlen fotós a csapat igazán szűk környezetében. Alig várom hogy megörökíthessem a torna minden “rejtett” pillanatát. Kicsit most olyan, mintha egy mesében lennék, ugyanis nem tartom magam a legjobb sportfotósnak, de még csak a legjobb jégkorong fotósnak sem, ugyanakkor igyekszem meghálálni a bizalmat és olyan képeket kiadni a kezemből, amire büszke lehetek és méltó lesz az eseményhez. Szeretem, amikor nagy a felelősség, imádom az ilyen kihívásokat, úgyhogy most aztán mindent bele, nincs megállás!

Hajrá magyarok!